Bevezetőmben szeretném leszögezni, nem vagyok skinhead! Nem vagyok náci, és nem vagyok fajgyűlölő! Magyar vagyok! MAGYAR, a krisztusát! Lassan már ott tartunk, hogyha kimondja az ember, kapja a megjegyzéseket. Mitöbb, néhol "külföldön" (értsd: Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék) meg is verik érte, ha túl hangosan meri ezt hangoztatni. Nem elég, hogy szétdarabolták, szétrabolták az országunkat, már a puszta kijelentésért, miszerint magyarnak vallja magát az ember, atrocitásokra számíthat! És ez csak a felszín...
A 2. világháború befejezése óta, - egész pontosan a kommunisták oroszok által való hatalomra juttatása óta -, rombolják, sorvasztják a nemzet tudatát! És ennek nem lett vége a rendszerváltással! Folytatódik a nemzetrombolás, csak most már nem a baráti, szocialista országokról beszélnek, hanem az Európai Unió álarca mögé bújtatják ezt a gyalázatot! Hát, nem! Ennek véget kell vetni! Tudatosítani kell a felnövekvő, fiatalabb generációkban, hogy egy megcsonkított nép vagyunk, egy megcsonkított országban, körös-körül országrabló népekkel, nemzetekkel, akik ahelyt, hogy meghúznák magukat elbitorolt szép földünkön, folyton folyvást acsarkodnak, gyűlölködnek és gyaláznak minket! És persze... elnyomják, eltiporják, jogaiban korlátozzák ott élő magyarjainkat! Meddig lehet ezt tűrni?! Szótlanul, némán, megalázkodva, kutyamód nyalni a különböző nagyhatalmak kezét?! És ha mindez még nem lenne elég, itt, köztünk is vannak olyan csoportok, hovatovább, politikai pártok, akik permanensen azon munkálkodnak, hogy magyarságtudatunkat teljességgel kiírtsák!
Honlapomnak ezt a részét olyan mécsvilágnak szánom ebben a tespedt, lelki sötétségben, ami talán némi irányfényként fog szolgálni. Olyan fórumnak, ahol az ébredező magyarság egy része összejöhet, számot vethet sorsával, lehetőségeivel és megbeszélheti azt. Értesülhet ellenségeink újabb és újabb gaztettéről, amit ellenünk, magyarok ellen tettek, tesznek! A fejlécen látható Árpádsávos háttér pedig ne tévesszen meg senkit se! Nem ősi zászlónk tehet arról, hogy 1945-ben a nyilasok meggyalázták! Náci eszméknek itt nincs és nem lesz helye! De aki magyarnak vallja magát, hisz és akarja, hogy feltámadjon, újra egész legyen Magyarország, itt a helye, várom!
Be fogom ide, ebbe a fórumba vezetni - és megbeszélhetjük, vitatkozhatunk róla - ami foglalkoztatja, vagy éppen sérti, dühíti magyarságunkat. Némelyik bejegyzésemet esetlegesen illusztrálni fogom képekkel, vagy hangfájlokkal. Előfordul majd biztos az is, hogy be-beszúrok egy linket, ami olyan honlapra, vagy cikkre mutat az Interneten, amit érdemes megnézni, átböngészni, elolvasni. Végül itt hívnám fel minden kedves idelátogató honfitársam figyelmét, hogy bár regisztráció után, belépve, bárki-bármihez hozzászólhat, elmondhatja véleményét és beszélgethetünk, akár vitatkozhatunk is, de szélsőséges, náci mocskolódásnak nem adok teret!
Igenis, nagy és büszke nép vagyunk, csodálatos, hősi múlttal, hagyományokkal! Őseink vére sokadíziglen, de a mi ereinkben még mindig ott csörgedezik! Nincs miért szégyenkeznünk, megalázkodnunk, némán elfogynunk, elhalnunk! ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!!