Mivel Advent ünnepét és Szent Miklós (Mikulás, Télapó, Joulupukki) napját kitárgyaltam, így most ezekről már nem ejtenék szót engedelmetekkel...

December első jeles napja, 3-a, Disznóölő Szent Ferenc napja. (Ő se kapna ingyenjegyet a Vegetáriánusok, vagy az Állatvédők Báljára! ) Szóval.. azt tartották a Dunántúlon, hogy e nap kiváló alkalom a disznók levágására, feldolgozására, már elég hideg van, van ideje és lehetősége a húsnak, hogy kifagyjon.

December 4. - SZENT BORBÁLA NAPJA – BÁNYÁSZNAP MAGYARORSZÁGON

Szent Borbálát pogány apja, Dioscurus azért záratta toronyba, hogy kérők ne férkőzhessenek hozzá. A toronynak volt ugyan két ablaka, de Borbála apja távollétében rávette az építőket, hogy vágjanak a falba egy harmadikat is, apjának adott későbbi magyarázata szerint azért, mert a Szentháromság világosította meg a lelkét (attribútuma a három ablakos torony vagy annak makettje). Ezen át becsempészett magához egy papot, aki megkeresztelte. Amikor ezt apja megtudta, a pappal együtt megszökött. Egy sziklahasadékban rejtőztek el, Dioscurus azonban rájuk talált, mert egy pásztor elárulta őket. (A legenda szerint, ezért később úgy bűnhődött, hogy juhai sáskákká váltak.) Az apa megkorbácsolta a leányát, majd átadta a római hatóságoknak. Azok megkínozták, orcáját tüzes fáklyával verték (Ó, szent civilizáció!), de nem tudták hitét megtörni. Végül is az elvetemült apa fejezte le saját kezűleg(!) 306-ban. Büntetése nem maradt el, szörnytette színhelyén villám sújtotta halálra.

Szent Borbála a bányászok védőszentje, ezért ez a nap a bányászok ünnepe.

December 7. - SZENT AMBRUS NAPJA

Ambrus egy római prefektus, Ambrus fia. Mikor palotájuk átriumában a bölcsőben szendergett, hirtelen megtámadta egy méhraj, ellepték arcát, és szájába, akár a kaptárba, ki-be jártak. Majd felröppenvén oly magasra szálltak, hogy a levegőégben szinte elvesztek a szem elől. A dolog láttán megrémült atyja, és így szólt: „Ha ezt túlélte ez a kisded, majd még sokra viszi!”

Legendájának jellegzetes mozzanatáért Ambrust rajzó méhkaptárral szokták ábrázolni, ami emlékeztet szavának, himnuszainak édességére is. A méhkaptár ragadta meg a méhesgazdák és mézesbábosok érdeklődését, ezért választották Ambrust védőszentjüknek. Névünnepét valamikor misével és áldomással tisztelték meg.

December 13. - LUCA, SZENT LUCIA NAPJA

A pogány időktől kezdve, az év legjelentősebb napjának, az esztendő legrövidebb napja számított, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon és újjászülessék. A Gergely-féle időszámítás előtt ez a nap december 13-ára, Szent Lucia napjára esett, minélfogva ennek a szentnek, magyarul Lucának a napja mindenféle babonás szokások forrásává lettlészen. De mielőtt erre rátérnék, lássuk, ki is volt ez a szentéletű fehérnép, Luca!

Luca, Lúcia (latinul: Lucia) ókeresztény szűz, aki vértanúhalált halt a.d. 304 körül. Az idők során, a népi hiedelemvilág jeles alakjává nőtte ki magát. (A syracusai Lúcia igen közel áll a másik szicíliai szent szűzhöz, Ágotához, szenvedéstörténetükben is sok a hasonlóság.) Lúcia legendája azzal kezdődik, hogy anyjával, aki már tizenegy éve szenvedett vérfolyásban, elzarándokolt Ágota cataniai sírjához. Itt anyja meggyógyult, ő pedig álmot látott, melyben Ágota megmutatta neki az igaz utat. Álmából felébredve közölte anyjával, hogy nem megy férjhez pogány vőlegényéhez, mivel van már jegyese: Jézus Krisztus. Kikérte örökrészét is, és azt szétosztotta a szegények között. Elhagyott vőlegénye följelentette a hatóságoknál. Miután nem volt hajlandó megtagadni előttük a hitét, sem föladni szüzességét, a helytartó bordélyba akarta vitetni, de hiába, mert Lúcia teste hirtelen, csoda folytán úgy elnehezült, hogy 50 (!) ökörrel sem tudták odavontatni. Ekkor a rómaiak előkapták a mindig kéznél levő és akkoriban bestsellernek számító, "Hogyan csináljunk vértanút könnyen, gyorsan és egyszerűen" c. kiadványt és ahogy azt kell, szakszerűen megkínozták Lúciát: égették, fülébe olvadt ólmot öntöttek, fogait kiverték, forró olajjal, szurokkal öntözték, melleit szétroncsolták... végezetül tőrrel torkon döfték. De Lúcia addig nem halt meg ezek után sem, míg az utolsó kenetet föl nem vette. (Nem semmi hittel bírt a csaj!...)

Lúciát a mártírok pálmáján kívül a nyakából kiálló tőrrel, a lábánál ökörrel ábrázolják. Különleges attribútuma az égő olajmécs és egy szempár: egy tál, benne két szem, vagy két szemet virágzó leveles ágacska. Ennek magyarázata az, hogy a Lúcia név a latin lux „fény, szem, szeme világa, szeme fénye” szóból ered.

Az Egyház nem véletlenül helyezte szűz vértanújának, Lúciának ünnepét éppen erre a napra, hiszen a név a lux 'fényesség' származéka., és december tizenharmadik napja - mint fentebb azt már írtam -, a Gergely-naptár életbelépte, azaz a.d. 1582 előtt, az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napfordulat kezdő napja volt. A szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumi eredetű mondás szerint: "Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja." Ebből is kitűnik, hogy az az archaikus néphagyományban, amely a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számon tartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli, igen jelentős időpont.

Luca napja a magyarságnál mint gonoszjáró nap egyúttal asszonyi dologtiltó nap lett, tüzet is csak a férfiak rakhattak. A boszorkányrontás megelőzése, illetve a gyümölcs, zsiradék, tojás, aprómarha-bőség biztosítása érdekében pedig sokféle varázslást végeztek. Legelterjedtebb, egyúttal a legtovább élő e varázs-szokások közül a lucázás, más néven palázolás, kotyolás. Ennek keretében a hét-tizenkét éves fiúgyermekek szalmát vagy kis fatuskót húzva maguk után sorra járják a házakat. Beköszöntés után az ajtó elé vagy a kemence szögletbe hintettek egy kis szalmát, illetve rakták a fát, ráültek, és elmondták vagy elénekelték a varázslószöveget. - Én érdekesnek, értékesnek és megőrzendőnek tartom ezt az ősi népszokásunkat, ezért idemásolnám egy kotyoló részletét:

Luca, Luca, kitty-kotty.

Akkora szalonnája legyen a kietek disznójának,

mint a szobaajtó

Luca, Luca, kitty-kotty.

Luca, Luca, kitty- kotty, kitty- kotty,

Annyi kolbásza legyen kieteknek,

hogy kerítést lehessen belôle fonni.

Luca, Luca, kitty- kotty, kitty- kotty.

Luca, Luca, kitty- kotty, kitty- kotty,

Gelegenye 2-3 száraz körtét várom

ha nem adnak szalonnát levágom a gerendát

ha hurkát elviszem a Julcsát.

Általánosan elterjedt volt az a varázslás is, amelynek célja a boszorkányok távoltartása, illetve meglátása volt. Mindkettő Luca napján kezdődött, és a karácsonyi éjféli miséig tartott. Az előbbi célra a Luca napján a kémény alatt megkötött nyírfaseprő volt a jó, amellyel a tizenketted alatt sepregetni kellett, hogy a boszorkány ne juthasson a házba. A boszorkánylátásra a közismert Luca-széke szolgált...

Természetesen, Luca napján kezdik készíteni a Luca székét. Alig van olyan falu, ahol nem ismerték az idevágó babonás történeteket. A lucaszék készítője mindennap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. (pech...) Utána azonban a kukkoló menekülhet haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha a delikvens ilyenkor mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így van esély megmenekülni a bosszújuktól.

Luca napjához köthető, érdekes népi babona még az, ami azt tartja, hogy Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve.

December 16. –

KODÁLY ZOLTÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1882

2007 KODÁLY ZOLTÁN JUBILEUM – 126 évvel ezelőtt született (1882. december 16.) és 41 esztendeje (1967. március 6.) hunyt el Kodály Zoltán.

KÓS KÁROLY SZÜLETÉSNAPJA – 1883

Az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építészként, grafikusként, könyvkiadóként és szépíróként is jelentős alkotó, KÓS KÁROLY (Temesvár, 1883. dec. 16. – Kolozsvár, 1977. aug. 6.).

December 21. – TÉLI NAPFORDULÓ; A CSILLAGÁSZATI TÉL KEZDETE

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél).

December 21. – SZENT "HITETLEN" TAMÁS APOSTOL NAPJA

A népnyelv az apostolt „hitetlen” Tamásnak nevezi. E köznyelvi szólásként is használatos megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában. Távol volt, amikor Jézus a halála után megjelent a tanítványoknak, és amikor a szemtanúk beszámoltak neki róla, azt mondta, csak akkor hiszi el a történteket, ha saját szemével és kezével győződik meg felőlük. Jézus 8 nap múlva ismét megjelent a tanítványoknak, s ekkor Tamás is jelen volt. A Mester felszólította, hogy nyúljon ujjaival a sebeibe, s Tamás úgy is tett. Meggyőződvén, hogy valóban keresztre feszített Mesterével áll szemben, visszatért a hite (Jn 20,24–29). Az evangéliumi történetnek egy apokrif párhuzama is van, mely Mária mennybemenetelét meséli el. E csodálatos eseménynél Tamás újfent nem volt jelen, hallván azonban róla, megint „tamáskodott”, és jelet kért. Meg is kapta, a Szűzanya az égből ledobta neki az övét.

Tamás hitetlenségéből fakad a hajdani magyar szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, vagyis akkor hiszem, ha látom. A hagyomány szerint pünkösd után Jézus külön is megjelent neki, és Indiába, a királyhoz küldötte, aki éppen ácsmestert keresett, mert palotát akart építeni. A király tiszttartója és Tamás csodálatosan egymásra talált. Ezért Tamást szívesen választották az ácsok, építészek védőszentül.

A Muravidéken valamikor régen azt hitték, hogy aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás öl, elpusztul valamelyik állat.

E napon veszi kezdetét a betlehemezés, a szentcsalád-járás, "bő-kovács" játék, az advent fontos tartozékaként, bevezetvén Karácsony ünnepét. A betlehemezésről, erről a szerencsére ma is élő népszokásunkról, amely felidézi Jézus születésének körülményeit, elmondanám, hogy kezdetben felnőtt férfiak játszották a templomban, de az elmúlt száz évben már általában kisfiúk játsszák. (... és még jó hosszan tudnék írni róla!:) Ráadásul megtették ezt nálam avatottabb, fényesebb elmék is! Ezért akit részletesebben érdekel ez a szép, régi szokásunk, látogasson el IDE! Én most csak néhány mondatban szólnék.) A betlehemezők házról-házra járnak, kezükben viszik a betlehemet, s minden házban előadják a történetet. A játék befejezése után jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik megajándékozzák a maskarába öltözött kisfiúkat. A betlehemet fából készítették. Az elöl nyitott láda az istálló belsejét ábrázolja. A jászolban fekszik az agyagból megformált vagy fából kifaragott gyermek, szülei és az állatok körében. A különösen jól sikerült betlehemeket a játék után eltették, és a következő évben is felhasználták, de az is gyakori volt, hogy minden karácsonyra új betlehemet készítettek. A betlehemező gyermekek kötött szöveget mondtak, amely apáról fiúra szállva öröklődött. A játék többnyire azt a jelenetet örökítette meg, amikor az angyal a mezőn alvó pásztorokat tudósítja a boldog eseményről, s azok ajándékokkal kerekednek fel a kis Jézus köszöntésére.

December 24. – ÁDÁM ÉS ÉVA NAPJA – "SZENTESTE"

Karácsony böjtje (dec. 24), másként Ádám-Éva napja, két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília: archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is.

December 25. – KARÁCSONY – JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE

„Mily csodálatos az Isteni gondviselés, amelyik napon a Nap született, jött a világra Krisztus is! – kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A Születés lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.

Karácsonyról hallván, a csillogó díszű, kivilágított fenyő képe jelenik meg először lelki szemeink előtt. (Aztán persze, az "ajándék-őrület", a vásárlás, a rohangálás, a tumultus, az idegbaj...) Régebben a fenyőt, a karácsonyfát nem bedrótozták tiritarka villanyégőkkel, aggattak rá mindenféle üveg bizbazt és műanyag szirszart, a már látványában is a cukorbajt hirdető, kilónyi szaloncukorral, hanem házilag készült nyalánkságokkal, almával, naranccsal aranyozott dióval ékítették, tetején csillagba foglalt angyal – vagy kis Jézust tartó Mária-képpel koronázták. Gyertyáit először -igazit! - december 24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Úgy tudjuk, nálunk Brunswick Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult ki. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Sokáig nem terjedt el mindenütt, néhol ma is más örökzölddel: magyallal, fagyönggyel, borostyánnal díszítik az otthonokat, de az a szokás, hogy a téli napfordulót és az újévet zölddel köszöntsék, egykor Európa-szerte általános volt (kelta örökség).

A karácsonyi ünneplés – családi ünnep – december 24-én, bővedeste, lámpagyújtás után kezdődött, hisz a természeti népeknél, így hajdan a magyarságnál is a nap napnyugtával kezd és végez. A karácsonyi vacsora részint az ókori görög-római hagyományoknak, részint a germán, szláv napforduló-ünnepi, a jövő termést biztosító nagy lakomájának kereszténnyé szelídült mása, de még századunkban is sokat megőrzött mágikus jellegéből. Ételsora hagyományos, katolikus helyeken böjtös. Jellegzetes étele a hüvelyes, főleg bab, lencse, aztán a főtt vagy öntött tészta, végül a gyümölcs, leginkább alma, dió. Mindegyikükhöz hiedelem is fűződik. A bab, lencse pénzt hoz. A tészta, főleg a mákos, szerelmi jósláshoz szolgál: az eladó leány a család egyik férfitagja evőeszközéről elkapja az első falatot, az utcára siet vele, ott eszi meg, és ahogyan hívják az első férfit, akit megpillant, az lesz az ura neve is. Az alma szintén jósolhat ilyen módon, de a héja is kirajzolhatja a jövendőbeli nevét, sőt, az állatok fejlődését is segíti, ha vizet tölt rá a gazda, és arról itat. A férges dió betegséget, halált jósol. Mint ahogyan az asztalra tett só is, ha olvad. A fokhagyma viszont betegséghárító, a vöröshagyma pedig időjárásjósló. A jövőbeli bőség biztosítása érdekében helyeztek az asztalra vagy alája szalmát, szénát, gabonát, terménymagvakat, gazdasági eszközöket meg a Luca-napkor elültetett, de karácsonyra kihajtott búzát. A vacsora morzsáját, hulladékát pedig eltették gyógyszernek, főleg a füstje segít. Karácsonyfa nem került az asztalra. Állítása a XIX. században német területről honosodott úri, majd polgári szokás. Falvainkban még századunk 30-as éveiben is ritka jelenség, napjainkra terjedt csak általánosan. Vacsora alatt a gazdasszony nem kelt fel – így biztosította, hogy a kotlósai majd jól üljenek –, csak az éjféli mise előtt, ahova katolikus helyeken a ház egész népe elment.

December 26. – SZENT ISTVÁN DIAKÓNUS NAPJA

Az István (Stephanus) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben. Vagyis Szent István diakónus a kereszténység első vértanúja (görögösen protomártírja). Története a Szentírásban olvasható (ApCsel 6,1–8,2).

December 27. – SZENT JÁNOS APOSTOL NAPJA

János apostol és evangélista (dec. 27.) Zebedeus fia, az id. Jakab apostol fivére. Halász ő is, mint testvére és sokan mások a tanítványok közül. Ő a negyedik evangélium feltételezett szerzője, és a hagyomány szerint az „Apokalipszis” (Jelenések könyve) írója. Az elsők között követi Krisztust, s mint az „a tanítvány, akit szeret vala” a Mester, jelen van minden fontos eseménynél. Mint a tanítványok „benjáminját” lányos képű ifjúként ábrázolták, mint evangélistát idős férfiként, végezetül, mint az Apokalipszis látomásos szerzőjét élemedett aggastyánként.

János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje.

December 28. – APRÓSZENTEK NAPJA

A napkeleti bölcsek a csillag nyomában jőve, Júdea-szerte tudakozódtak Jézus születési helye felől, kérdezvén: „Hol van a zsidók királya, a ki megszületett?” Heródes király hallván ezt, összehívatta az írástudókat, hogy megtudakolja, hol kell a jóslatok szerint a Messiásnak megszületnie. Trónját és dinasztiáját féltvén cselekedett így, a zsidók ugyanis a Messiás személyében földi szabadítót vártak, Dávid király trónjának jogos örökösét. Miután megtudta, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie, hívatta a bölcseket, kifaggatta őket a gyermek életkora felől, majd Betlehembe igazította őket, hogy azok őt is nyomra vezessék. Terve kudarcba fulladt, mert mind a bölcseknek, mind Józsefnek angyal jelent meg álombeli látomásban. A bölcseket figyelmeztette, hogy visszafelé jövet kerüljék el Heródest, Józsefet pedig, hogy Máriával és a kisdeddel szökjenek Egyiptomba. Így is lőn. Heródes nem tudta, hogy az ismeretlen dávidi sarj kicsúszott a kezei közül, úgy próbált dacolni a sorssal, hogy Betlehemben és környékén minden számba jöhető gyermeket megöletett (Mt 2,1–18). E gyermekmészárlás áldozatait nevezi a magyar nép aprószenteknek (latinul: innocentes martyres = ártatlan vértanúk).

A keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai ezek az ártatlan kisdedek. Azonban, az ünnep időpontja jó sokáig ingadozott, a karácsonytáji többi emléknappal együtt. Ennek oka azonban egyszerűen az, hogy maga ez ünnepkör középpontja régebben a Vízkereszt volt. Csak a IV. század vége felé gyökeresedett meg ez az időpont, vagyis a nyugati egyházat illetőleg, általánossá csak Justinianus császár egy törvénye erejével emelkedett.

Ide köthető magyar népszokás a- korbácsolás

A december 28-i korbácsolást az ország egész területén ismerik. Az aprószentek-napi korbács a XV–XVI. században az egyházi szentelmények közé tartozott. Az aprószentek-napi korbácsolás (suprikálás, csapulás, mustározás stb.) ma is az egész országban ismert. Utalnak a mondókák arra is, hogy a vesszőzés elűzi a keléseket, betegségeket (szófogadó légy, egészséges légy, friss légy, keléses ne légy). Úgy vélem, a régi időkben is várták a gyerekek a karácsonyt, de mondjuk, az Aprószentek Napját már nem annyira...

.