|
|
|
| Provokáció! | Ehh!... Tegnap megejtettem az Első Csapást itten, azt' nagy elánnal vártam a tömegek rivalgó hurrázását, de csak egyetlen visszajelzés érkezett... Cumi. De neked, Zsuzsi X, köszönöm a biztatást!:) Summa summarum, okulva az előzményekből, úgy döntöttem, provokállak benneteket némileg! :> Úgyis foglalkoztat a téma... Hallottátok ezt erőszakolós rendőrsztorit, nem? Tudjátok, amiben - állítólag - 5 rendőr, ill. az ötből csak kettő (vagy három?) megküldte altestileg ezt a Zsani nevezetű leányzót... Vélhetőleg, erős felindulásból. Az eset óta eltelt időben összeállt és rendezte sorait az ügyben véleményt nyilvánítók két csapata is: A Zsani SC. drukkerjai egyenesen már-már Jean D'Arc-hoz hasonlítják Zsanit. Főleg profilból. Hm... S no persze, az öt fakabát vérét kívánják. A másik tábor, a Zsernyák FC. szurkolói pedig már a bárca kiállítását szorgalmazzák nagy hangon, a luvnyának kikiáltott és lekönyvelt csaj részére. Sőt! Az egyik zsaru mennyasszonykája bedobta magát, és fakabátos pasiját egyenesen a szentek közé sorolta! (II. János Pál, huzzá' már! Kell a hely!) Továbbá, - ez a legújabb, dobtam is agyam -, a csaj előállt azzal, hogy Zsani béjbi felmenői ugyanabból a faluból kerekedtek fel világhódítani, mint az ő meghurcolt, (Maszületett) Báránykám-ként szólított, hólelkű vőlegényéé... véres, többgenerációs mexikói családregényt sejtetve ezzel a háttérben. Ahh!... A díszletek, szereplők a helyükön. Mi a véleményetek? Nem igaz, hogy nincs!... Ja, ja! Még egy! Már vicc is született a témában!:))) Íme: Új csajozós duma: Szia! Hazakísérjelek? Sok errefelé a rendőr... - Most már tényleg ti jöttök!:) | 2007-06-11 12:11:50 | |
|
Hozzászólás: Ha szeretnél hozzászólni, előbb be kell lépned!
1. oldal / 2 oldal összesen 1 2  |
| Karmica - 2007-07-12 12:33:11 | Válasz erre | http://www.origo.hu/itthon/20070711-elutasitotta-az-ugyeszseg-e-zsanett-ugyvedjenek-inditvanyat-a-pothaj-vizsgalatara.html
|
| juzer - 2007-07-02 17:25:39 | Válasz erre | Szerintem a sajtónak teljesen mindegy kinek van igaza, vagy igaza van-e bárkinek is. A lényeg, hogy lehetőleg minél nagyobb balhé legyen és minél tovább lehessen turkálni a véres belek közt :)
Előzmény
|
| Karmica - 2007-07-02 12:38:13 | Válasz erre | Ennyire tényleg nincs értelme elvinni. Kiváncsian várom, hogy a sajtó - aki szintén betartja, ugye, a szabályokat - meg fogja-e említeni egyetlen alkalommal is szalagcímen, ha mégsem voltak a rendőrök annyira ludasak. És vajon ki fogja akkor rehabilitálni a rendőröket, meg mit fog az érni? Sokkal több ember életét, hétköznapjait, közérzetét tették ezzel tönkre, mint azt valaki is gondolná.
|
| mash - 2007-07-02 07:51:07 | Válasz erre | Elvihetjük filozófiai síkra a vitát... és felépíthetjük itt kettecskén a kommunizmus elméletét (újra), melybenis mindenki teszi a dolgát, építi és gyarapítja a társadalom közös vagyonát... nem lop,csal, hazudik és gyilkol... és mondjuk üdvözült orcával, kéz a kézben énekeljük a Fényes Szellőket... De ez, tudod, zsákutca.:) Már a gyakorlatban is megbukott... de erre Te nem emlékezhetsz, hiszen még icurka-picurka kislány lehettél akkor.:))
|
| Karmica - 2007-07-01 21:48:10 | Válasz erre | Dehogynem! Juthatunk közös nevezőre. Ha mindenki betartja a szabályokat, akkor nem kell erőszakszervezet. Ha nincs erőszakszervezet, nincsenek ilyen problémák! Tehát mi a megoldás? Tartsuk be a szabályokat!...... minden oldalon, és megoldódnak a problémák!.... :)
Előzmény
|
| mash - 2007-07-01 19:03:43 | Válasz erre | Úgy látom, Karmi, ebben nem fogunk közös nevezőre jutni...:) Minden erőszakszervezetnek szigorúan ragaszkodnia KELL a szolgálati szabályzathoz és betartani azt, - nem pedig mérlegelni -, mert ha nem így tesz, az előbb-utóbb önkényeskedéshez és visszaéléshez vezet.
|
| Karmica - 2007-07-01 18:31:06 | Válasz erre | Nem akarok vitatkozni, persze, igazad van! A rendőr végül is szolgáltasson, mert a szlogen is az, meg azt várják el tőle. Nem kellett volna segítőkésznek lenniük, hanem ki kellett volna szállítani az autóból a lánykát, oszt menjen, amerre lát.... hajnalban.....tényleg, ez mennyivel humánusabb.... Na akkor mekkora bunkónak mondták volna őket..... igaz, azon is kereshetett volna egy kis dellát a lányka.....ha elviszi a sajtóhoz....Mondjuk, így sokkal szaftosabbra sikeredett....
Előzmény
|
| mash - 2007-07-01 18:23:20 | Válasz erre | Ez nem így működik, Karmica... A rendőr, igenis legyen rendőr! Ne férfi, ne nő, hanem rendőr és tartsa be a szolgálati szabályzatot! Ha pedig ilyen - és ilyennek kéne lennie! - abból nem következhet az, hogy egy tuskó bunkó fakabát legyen! - A konkrét esettel kapcsolatban pedig: Miért voltak ott öten? Minek mentek el a kiscsaj lakására??... Szóval, Zsani béjbi lehet akármekkora spermahuszár, az ügyben szereplő rendőrök fején is olvadozik némi vaj!
|
| Karmica - 2007-07-01 17:20:16 | Válasz erre | Igaz, ha betartják a szabályzatot szóról-szóra, akkor feltehetően még jobban haragudnának a rendőrökre, mint így. Semmi rugalmasság nem lenne bennük, nem mérlegelnének, csak tennének a szabályzat szerint, mint a személytelen emberek. Akkor meg az lenne a baj....
|
| mash - 2007-07-01 16:29:19 | Válasz erre | Igazad van, Karmi... Sosem fogjuk megtudni pontosan, mi is történt valójában. Az utóbbi események tükrében, melyben kiderült, hogy Zsani béjbinek még a fülében is ondónyomokat találtak (De jót hánytam, istenkém!...), és ez egyik, az ügyben szereplő fakabátéval sem mutatnak a genyónyomok egyezést, erősen megkérdőjelzhető a kiscsaj állítása. Persze, ne feledd azt se, ha a rendőrök szabályosan látják el a szolgálatot és betartják a szabályzatot, ez az egész nincs...
|
1. oldal / 2 oldal összesen 1 2  |
|
|
|